Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre

2015. március 27.


2010 óta idén ötödik alkalommal csatlakozik a CIB Csoport a WWF nemzetközi klímavédelmi kezdeményezéséhez, a Föld órájához. A CIB 2015-ben is vállalja, hogy a Föld órája alatt központi épületei külső megvilágítását lekapcsolja, ahol ez technikailag megoldható. A demonstratív akcióval az ügyfelek és a munkatársak figyelmét is szeretnék ráirányítani a klíma- és környezetvédelem fontosságára.

A világ legnagyobb klímavédelmi eseményéhez csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján, idén március 28-én 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. Így tesz a CIB Csoport is, amikor központi épületeinek külső megvilágítását (ahol ez technikailag megvalósítható) lekapcsolja erre az időre. Az akcióba a munkatársakat és honlapjukon keresztül az ügyfeleiket is szeretné bevonni.

A Föld órájához csatlakozás azonban csak az egyik - ugyan látványos és demonstratív - eszköze annak a kiterjedt tevékenységnek, amelyet a CIB Csoport a környezet megóvásáért, a környezeti ártalmak csökkentéséért folytat, amelyet az alábbiak is tanúsítanak:

  • Folyamatosan növeli a papíralapú kommunikáció során használt környezetbarát alapanyagok arányát, és tovább erősíti az elektronikus szolgáltatások szerepét, felhívja ügyfelei figyelmét az elektronikus számlaküldés előnyeire. Az irodai papír felhasználás 11 %-kal csökkent, a 2014-ban felhasznált papír újrahasznosított volt.
  • A CIB Csoport budapesti irodaházainak tetején működő napkollektorokkal (amelyek a melegvíz-előállításban játszanak fontos szerepet) 2014-ban annyi földgáz megtakarítást eredményeztek, ami egy nagy bankfiók éves gázfogyasztásával egyezik meg.
  • A pénzintézet elektronikai hulladékait továbbra is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi vállalkozásként működtetett elektronikus hulladék feldolgozó telepén dolgozzák fel, amely a környezeti hatóságok engedélyével egy társadalmilag és gazdaságilag is hátrányos helyzetben lévő kisvárosban, Tarnabodon működik. A telep amellett, hogy fontos környezeti célokat valósít meg, munkahelyet is teremt hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak.
  • Minden székházában szelektív hulladékgyűjtést vezetett be.
  • Munkatársi bevonás részeként, kerékpárkölcsönző programot kínál a CIB-es kollégáknak. A budapesti központi épületekben 102 darab kerékpáros parkolóhely, külön női és férfiöltőzők, zuhanyzók állnak a munkatársak rendelkezésére. Mindezek hatására emelkedett a kerékpárral munkába járás népszerűsége, amíg 2013-ban 176 munkatárs vette igénybe az öltözési lehetőségeket, addig 2014-ben már 176 fő járt rendszeresen kerékpárral.
  • Az energiatudatos működésnek köszönhetően is az energiafelhasználás évről évre tovább csökken. A Bankcsoport az előző évihez képest mintegy 263 MWh-val szorította vissza a fiókokban és székházakban felhasznált villamosenergia mennyiségét, ami 88 tonna CO2 kibocsátást akadályozott meg. A földgáz esetében 64 000 m3-re rúg a megtakarítás, amely 124 tonna CO2-nek felel meg.
  • A munkatársak energiatudatosságának erősítést belső programokkal támogatjuk.