35 éves a CIB Bank


2014. november 10.

35 évvel ezelőtt, 1979-ben jött létre a CIB Bank jogelődje, a Közép-európai Nemzetközi Bank. A pénzintézet közel egy évtizedig dolláralapon működő devizabankként üzemelt, a rendszerváltás közeledtével azonban belföldi banki szolgáltatásokkal egészült ki palettája. Azelmúlt három és fél évtizedben a CIB a hazai piac egyik meghatározó szereplőjévé vált, jelentős piaci részesedéssel a lakossági, KKV és nagyvállalati szektorban.

A kezdetek

1979. november 9-én jött létre a CIB Bank alapító elődje,  a Közép-európai Nemzetközi Bank, amely akkor még dolláralapon működő devizabankként működött, tulajdonosai pedig a Magyar Nemzeti Bank mellett vezető európai és japán bankházak voltak.  Mivel a bank hazai ügyfelei egyre inkább igényelték a forintműveleteket is, és a kétszintű bankrendszer megteremtése lehetőséget is adott egy belföldi bank megalapítására, 1988-ban létrejött a CIB Hungária Bank Rt. Ezzel a CIB palettája hazai, forintban igénybe vehető kereskedelmi banki szolgáltatásokkal egészült ki. A két szervezet 1998. január 1-jével egyesült CIB Közép-európai Nemzetközi Bank néven.


Nemzetközi háttér

1997-ben az MNB értékesítette tulajdoni hányadát a bankban, amelyet az alapító részvényesek egyike, az olasz Banca Commerciale Italiana Csoport vásárolt meg több más részvénycsomaggal együtt. A későbbi felvásárlásokat, fúziókat és tulajdonos-változásokat követően 2007 januárjában a CIB akkori anyabankja, a Banca Intesa és a harmadik legnagyobb olasz bank, a Sanpaolo IMI fúziója révén - Intesa Sanpaolo S.p.A. néven - létrejött Olaszország legnagyobb bankcsoportja. Az anyaintézmények példáját követve, 2008. január 1-jével a CIB Bank és az Inter-Európa Bank is egyesítette erejét, CIB Bank Zrt. néven.


A CIB Bank ma

A CIB Csoport meghatározó anyabanki háttérrel univerzális hitelintézetként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtja közel 100 fiókja segítségével, több mint 500 ezer ügyfelének. A bank 2013-ban újrafogalmazta stratégiáját: a lakossági üzletágban cél, hogy a pénzintézet ügyfelei elsődleges lakossági bankja legyen, míg a KKV, lízing és mikrovállalati szegmensben a CIB Csoport a termékek és szolgáltatások továbbfejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Bár jelenleg elsősorban ezen szektorokra összpontosítja erőfeszítéseit, a CIB új célokat tűzött ki a nagyvállalati üzletágban nyújtott teljesítményének szinten tartása érdekében is. A megújult stratégia szellemében a cél az, hogy a CIB felelős, megbízható, a józan és reális célokat támogató, és az ügyfelek valódi lehetőségeit megvalósító pénzügyi partner lehessen a mindennapokban.   

"A CIB az elmúlt 35 évben a hazai bankpiac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Azon dolgozunk, hogy megőrizzük piaci súlyunkat és sikeresen működjünk hosszabb távon. Ezt a célkitűzést szolgálja a közelmúltban újrafogalmazott stratégiánk és az ezzel együtt megújuló CIB márkanév is. " - mondta el az évforduló kapcsán Simák Pál, a CIB elnök-vezérigazgatója.

 



CIB Bank

A CIB Bank Zrt. az Intesa Sanpaolo Csoport leányvállalata. Meghatározó anyabanki háttérrel és 35 éves tapasztalattal univerzális hitelintézetként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtja, amelyet leányvállalatai (CIB Lízing, CIB Faktor, CIB Alkusz) termékei, konstrukciói egészítenek ki. A CIB Bank Zrt. országos lefedettséget jelentő, közel 100 fiókjában áll rendelkezésére több mint 500 ezer ügyfelének, miközben folyamatosan keresi az innovatív, ügyfeleire szabott megoldásokat. A CIB Bank Zrt. szolgáltatásai társas vállalkozások, intézmények, önkormányzatok és egyéni vállalkozók, valamint lakossági ügyfelek számára egyaránt elérhetők. A bankfiókok mellett rendkívül sokféle elektronikus csatorna is az ügyfelek rendelkezésre áll pénzügyeik gyors és kényelmes intézéséhez, mint például a CIB Internet Bank, mobilCIB, vagy az eBroker információs és értékpapír-kereskedési rendszer.



 

További információ

CIB Bank Kommunikáció

  • Almási Anna
  • (+36) 30 329 7291