A CIB Csoport dobogós helyezésével a legjobb lett a hazai pénzintézetek között a felelős működés rangsorában

2010. május 6.

A CIB Csoport idei belépőként azonnal a harmadik helyet szerezte meg a B&P Braun & Partners Magyarország által elkészített, felelős vállalati működést értékelő rangsorban (CSR 24/7). Ezzel - versenytársait megelőzve - a pénzügyi szektorból a legjobb helyezést érte el a TOP 25-ös listán. A Közép-európai régióban a CIB Csoport ezzel az eredményével a hatodik lett a felelős vállalatok rangsorában.

A CSR 24/7 nemzetközileg elfogadott értékelési rendszereken alapuló módszerrel méri a vállalatok felelős működés terén nyújtott teljesítményét, a nyilvánosan elérhető információk alapján. Vizsgálják az átláthatóságot, a vállalatirányítást, az érintetti kapcsolatokat, a környezeti és gazdasági felelősségvállalást, a közösségi kapcsolatokat, valamint az emberi erőforrások kezelését. A listán most először szereplő CIB Bank Zrt. rögtön a 3. helyre került a most közzétett 2010-es rangsorban. Ezzel a helyezéssel első lett a hazai bankszektor szereplői között.

A siker és elismerés annak köszönhető, hogy Magyarország egyik meghatározó bankcsoportjaként és az Intesa Sanpaolo nemzetközi bankcsoport tagjaként a CIB egyre aktívabban járul hozzá társadalmi, gazdasági és természeti környezetünk fenntartható fejlődéséhez. Kiemelt figyelmet fordított arra is, hogy ügyfelei és munkatársak számára érthetővé és láthatóvá tegye ezeket a kezdeményezéseket. A CSR 24/7 rangsorban elért előkelő helyezés ennek az erőfeszítésnek az elismerése, hiszen az értékelés a nyilvánosan elérhető információkra alapult.

Stratégiájának fontos eleme a fenntarthatóság, amit elsősorban az alapműködésében, tehát a pénzügyi szolgáltatásai kapcsán kíván biztosítani. Az elmúlt években számtalan kezdeményezést indított azért, hogy jó példával járjon elől a szolgáltatási színvonal, az ügyfélkapcsolatok terén, és érintettjeivel (ügyfelekkel, beszállítókkal, munkatársakkal) kölcsönösen fenntartható partneri kapcsolatot ápoljon. Ami pedig a környezeti terhelésének csökkentését illeti, egyebek mellett lépéseket tett az alternatív energiaforrások felhasználására, a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, a papírfelhasználás jelentős csökkentésére, illetve környezetbarát papírok használatára, és mindenekelőtt a munkatársak környezeti tudatformálására. A CIB Csoport idén először csatlakozott a WWF által meghirdetett Föld Órája klímavédelmi kezdeményezéshez, melyre mind munkatársai, mind pedig ügyfelei figyelmét felhívta.

A CIB Csoport fontosnak tartja azt is, hogy vállalati felelősségvállalásáról, annak eredményeiről, számszerű adatairól időről időre beszámoljon. Fenntarthatósági jelentése mindenki számára elérhető a CIB Csoport honlapján (www.cib.hu).


A CIB Csoport fenntartatósági oldalai >>