A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. által forgalomba hozandó CIB Gyógyszergyártók Tőkevédett Származtatott Alapjának hirdetménye

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Igazgatósága 2013. március 12-én kelt 6/2013. számú határozatában döntött a hozandó CIB Gyógyszergyártók Tőkevédett Származtatott Alapja befektetési jegy elnevezésű nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési jegy kibocsátásáról létrehozásáról. A CIB Gyógyszergyártók Tőkevédett Származtatott Alapja (a továbbiakban: Alap) célja, hogy a gyógyszeriparban világszinten vezető szerepet betöltő, közismert tőzsdei vállalatok a GlaxoSmithKline, a Novartis, a Merck, a Pfizer, a Roche és a Sanofi részvényeiből egyenlő arányban összeállított részvénykosár futamidő alatti pozitív éves teljesítményét évente kifizesse. Az egyes részvények ténylegesen elért éves teljesítménye legfeljebb 9.00%-ig kerül figyelembe vételre. Ennek köszönhetően az Alap teljes futamidő alatt maximálisan elérhető hozama 27.00% (365 napos bázison számított, éves hozam: 8.29%, EHM*=8.29%) lehet. A részvények esetleges szélsőséges árfolyam-ingadozásának hatását az Alap azzal mérsékeli, hogy a hozamszámításnál a részvények futamidő első három hetében számolt heti átlagárfolyamát alkalmazza kezdőérteknek, míg a záróértéket az éves kifizetést megelőző utolsó három hét heti átlagárfolyama jelenti. Az Alap befektetési politikája nem biztosítja a futamidő alatti minimum hozam fizetését.

Az Alapnak a részvénykosár teljesítményétől függő hozamát az Alap által kötött opciós ügylet biztosítja, amelynek hozamából az Alap a jegyzés lezárultát követően megállapításra kerülő részesedési arány szerint részesedik. Az Alap által kötött opció ára nagyban függ a jegyzési időszak alatti piaci folyamatoktól, így előre nem tudható, hogy az Alap vagyonának mekkora részét lehet majd az opció megvételére fordítani. Ezért egy úgynevezett részesedési arány kerül alkalmazásra, mely korrigálja az opció által kifizetésre kerülő hozamot. Például, a részvénykosár teljesítményétől függő 27.00%-os teljesítményt a 110% vagy 90%-os részesedési arány, 27.00%+2.70%=29.70% vagy 27.00%-2.70%=24.30%-os elérhető hozamra módosítja. A részesedési arány végleges szintje a jegyzés lezárultát követő 15 banki munkanapon belül kerül közzétételre. Az Alap befektetési politikájának teljeskörű bemutatását az Alap Kezelési szabályzatának III. fejezete tartalmazza.

A befektetési jegyek jegyzésére nyitva álló időszak: 2013. április 22. - 2013. június 14. A forgalomba hozatalra jegyzés útján kerül sor. Az Alap befektetési jegyeit devizabelföldi és -külföldi természetes, jogi személyek valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok is jegyezhetik. A jegyzés eredményes amennyiben legkevesebb 100,000 db, azaz 1,000,000,000 HUF névértékű befektetési jegy lejegyzésre kerül, ellenkező esetben a jegyzés meghiúsul.

Budapest, 2013. április 12.

CIB Befektetési Alapkezelő Zrt.