ÚJ BANKFIÓKOKAT NYIT A CIB

CIB-fiók az Aréna Plazában is

Budapest, 2010. február 11.

Az elmúlt évben az egyik hazai pénzintézet által kiírt pályázat során öt bankfiók megvásárlását célozta meg a CIB Bank (Intesa Sanpaolo Csoport), s a három budapesti és két, megyeszékhelyen működő egységre sikeres megállapodás született.  Elsőként Budapesten az Aréna Plazában a földszinten nyílt új CIB-fiók, ahol hamarosan nyitási akciókkal is várják az ügyfeleket. 

Még február közepéig  sor kerül a fióknyitásra a Boráros téren és Szolnokon, míg Szegeden, valamint Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úton pedig a rá következő néhány hétben. 

A CIB stratégiai célkitűzése piaci részesedésének további növelése a lakossági üzletág tekintetében. Az újabb helyszíneken való megjelenés - az elmúlt év visszafogottabb hálózatbővítési aktivitása után - fontos lépést jelent ebben az irányban. A sokcsatornás értékesítési tevékenységében hagyományosan hangsúlyos szerepet kap a fiókhálózat, amit erősítendő ez évben még további fiókokat is nyit a bank.  Ily módon a CIB egyre több földrajzi ponton tud ügyfelei számára mind teljesebb szolgáltatási palettát kínálni.