Vállalatok

2019-08-23 10:45 - Az Aldi tanácsadója lesz a Daimler volt vezére (portfolio.hu)
A Daimler korábbi vezérigazgatója, Dieter Zetsche idén távozott az autógyártótól, és már akkor lehetett sejteni, hogy a 66 éves menedzser nem unatkozó nyugdíjasként fogja tölteni a következő éveket. A Daimlertől való távozása után egy nappal bejelentette, hogy a Tui felügyelőbizottsági elnökének választották meg, most pedig azt is bejelentették, hogy Zetsche az Aldi tanácsadója lesz.

Az Aldi Süd megerősítette, hogy Dieter Zetsche, a Daimler korábbi vezérigazgatója nagy meglepetésre helyet kapott a diszkontlánc tanácsadó testületében. Az Aldi alapítójának, Karl Albrechtnek az unokái, Peter Max Heister és Christian Heister azért hozták be a céghez Zetschét, hogy tanácsaival és kapcsolatrendszerével segítse az Aldit.

Az Aldi Süd egyébként híres arról, hogy tanácsadóként más iparágakból érkező menedzserek véleményére is ad, többek között a BASF korábbi vezére, Jürgen Hambrecht és az Intersport vezére, Franz Julen is volt már tanácsadója a cégnek.

Dieter Zetsche gyakorlatilag a teljes karrierjét a Daimlernél töltötte, a mérnöki tanulmányait követően 1976-ban a Daimler kutatórészlegénél kezdett, 2006-ban lett a vállalat vezérigazgatója. Vélhetően nem az anyagiak miatt van szüksége Zetschének a tanácsadói pozícióra, Zetsche az autógyártótól éves szinten 1,05 millió euró juttatást nyugdíjasévei alatt.

(Handelsblatt)

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Vállalatok / 2019-09-18 16:10
Az érintett hitelek többsége esetében egyébként nincs szó nem teljesítésről, ezek főként építőipari ...
Vállalatok / 2019-09-18 10:25
Egyre több olvasónk kap tájékoztatást arról, hogy mire kell készülnie a takarékbanki átállásnál. A ...
Vállalatok / 2019-09-18 10:01
A pénzügyi intézmények egy módosított jogszabály alapján 2019. június végétől írásban - vagy a ...
Vállalatok / 2019-09-18 09:01
Az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a lap azt írja, hogy a JP Morgan 40 milliárd dollárnyi kezelt ...
Vállalatok / 2019-09-18 08:55
,,Szerintem nagy kérdések merülnek fel a bankszektor profitabilitásával kapcsolatosan" - mondta ...