Makrogazdaság

2018-11-09 09:50 - Egészen durva szakadás a külkereskedelmi mérlegben (portfolio.hu)
Szeptemberben 268 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ez látszólag kedvezőbb szám, mint az előző havi, tízéves mélypontot jelentő 31 millió eurós aktívum, valójában azonban több szempontból rosszabb hírt jelent.

A külkereskedelmi többletünk tulajdonképpen 2016 közepe óta csökken, ám ennek mértéke sokáig kifejezetten enyhe volt. A mögötte álló makrogazdasági kép is világos volt: amennyiben a belső felhasználás (fogyasztás, beruházás) növekedése meghaladja a GDP bővülését, akkor a külső egyensúly romlásnak indul. A romló tendencia már csak azért sem volt probléma, mert a külkereskedelmi többlet kifejezetten magas szintjéről indult el a süllyedés, vagyis kényelmesen fenntarthatónak látszott.

Ebbe a képbe zavart be az augusztusi 30 millió eurós adat, ami lényegesen kisebb volt, mint a korábbi hónapok sok százmilliós (néha 1 milliárdos) többlete. Az adatot még mentette, hogy az augusztus hagyományosan a nagy gyári leállások és szabadságok hónapja, emiatt jellemzően kisebb szokott lenni a többlet egy átlagos hónapnál. Ekkor azt lehetett gondolni, hogy az amúgy is erős szeptemberben egy kiugróan jó adat érkezik, ami visszarázza a trendbe a külkereskedelmet. Nem ez történt.

Szeptemberben az export euróban számolt értéke 2,3%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál, az import viszont változatlanul gyorsan, 6,3%-kal bővült. Ennek hatására lett 268 millió eurós a többlet, ami az előző öt év augusztusi átlagánál közel 650 millió euróval kisebb, annak a 30%-át sem éri el. Az augusztus-szeptemberi adatoktól még a szezonális igazító programunk is kiakadt: egy hirtelen szintbeli ugrást azonosított, aminek hatására a külkereskedelmi mérleg egyenlege a 2009-es értékere esett vissza. Azt természetesen majd a következő hónapok adatai döntik el, hogy végül ez a két hónapot "outlier" értékként könyvelhetjük majd el, vagy egy óriási tartós törésnek a trendben. Mindenesetre nagyon ritka, amikor ilyet látunk a statisztikában.

Egészen durva szakadás a külkereskedelmi mérlegben


Ahhoz, hogy a friss jelenség tartósságát megítéljük, tudnunk kellene, hogy pontosan mi az okok állnak mögötte. Valószínű, hogy több tényező együttes hatását látjuk, amelyek között vannak tartósabbak és bizonytalan ideig tartók is.
  • Az európai konjunktúra érezhetően hanyatlani kezdet az idén, a német gazdaságból is kedvezőtlen adatok érkeznek, ami a külső kereslet lanyhulását jelenti a magyar exportszektor számára. Ezt bizonyítja, hogy az ipar a hetedik hónapja nem növeli a termelési volumenét.
  • Az autógyártást egy komoly egyedi tényező is befolyásolja, nevezetesen, hogy a szigorúbb környezetvédelmi szabványnak (WLTP) való megfelelés nehézségekbe ütközik, ennek pedig a termelésre és az értékesítésre is hatása van.
  • A cserearányok romlása is csökkenti a külkertöbbletet. Az olaj világpiaci ára szeptember végén, október elején szaladt fel a lokális csúcsára, ami megnyomhatta az importszámlákat.
  • Mindezek mellett a törésszerű változás kapcsán nem lehet kizárni a statisztikai hibát sem.

Ha a romlás a következő hónapokban is ennyire erőteljes maradna, akkor a 2018-as többlet a legalacsonyabb lehet ebben az évtizedben. Erre azért továbbra sem számítunk, mert az egyedi tényezők egy részének a hatása bizonyára enyhülni fog. Ugyanakkor a külső egyensúly romlásának gyorsulása ezzel együtt is egyre biztosabb, ami felveti a kérdést, hogy meddig lehet még ennyire expanzív a hazai fiskális- és jövedelempolitika. Ennek pedig akár a jövő évre vonatkozó bértárgyalásokra is hatása lehet.

Egészen durva szakadás a külkereskedelmi mérlegben




A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Makrogazdaság / 2018-11-19 21:42
Meghozhatja a szükséges áttörést az eurózóna költségvetésének tervezetéről beterjesztett közös ...
Makrogazdaság / 2018-11-19 16:58
Támogatásukról biztosították a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás ...
Makrogazdaság / 2018-11-19 16:02
A fejlesztési tartalék képzésének lehetősége az idei 500 millióról 10 milliárd forintra ugrik jövőre ...
Makrogazdaság / 2018-11-19 12:16
Küszöbön áll a Theresa May brit kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítvány elindítása, miközben ...
Makrogazdaság / 2018-11-19 12:05
Technikai okok miatt megváltozik az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja, így a ...