Befektetési alapok

2019-07-23 08:15 - Szenvedélyes műgyűjtő a világ második leggazdagabb embere (portfolio.hu)
A napokban röppent fel a hír, hogy Bill Gates, amerikai üzletember, a Microsoft egyik alapítója, már nem a világ második leggazdagabb embere. Az előkelő pozícióból a (szintén impozáns) harmadik helyre egy francia mágnás, a luxustermékeket gyártó LMVH-t vezető Bernard Arnault szorította. A francia üzletember vagyonát 107,6 milliárd dollárra becsülték, kb. 200 millió dollárral többre, mint Gates-ét. (A Bloomberg július 17-i adatai szerint.) Az első helyen továbbra is Jeff Bezos, az Amazon alapítója áll, még a válását követően is, amely után volt felesége, McKenzie Bezos a világ negyedik leggazdagabb nője lett.

Szenvedélyes műgyűjtő a világ második leggazdagabb embere


Bernard Arnault (kép forrása: Widewalls, fotó: Martin Argyroglo)

Az Arnault által vezetett LMVH tulajdonában olyan márkák vannak, mint a Louis Vuitton, a Christian Dior, a Ginvechy és a Dom Perignon. A francia üzletemberről lehet tudni, hogy szenvedélyes műgyűjtő. Érdeklődésének középpontjában olyan nevek állnak, mint Pablo Picasso, Damien Hirst, Jean-Michael Basquiat és Andy Warhol. Több művészt is felkért az LMVH-márkákkal való együttműködésre, Richard Prince, Takashi Murakami és Jeff Koons táskákat tervezett a Louis Vuittonnak, illetve utóbbi még a Dom Perignonnal is együttműködött, különleges csomagolást álmodva meg az italnak.

Szenvedélyes műgyűjtő a világ második leggazdagabb embere


Fondation Louis Vuitton (kép forrása: World Art Foundations)

2014-ben Arnault megnyitotta a Fondation Louis Vuittont a nyugat-párizsi Bois de Boulogne-ban. Az intézmény épületét a sztárépítész Frank Gehry tervezte, az ő munkája többek között a titánötvözettel bevont bilbaói Guggenheim Múzeum épülete is. A Fondation Louis Vuittonban Arnault gyűjteményéből vannak kiállítások, illetve több gyűjtőóriástól és a világ nagy múzeumaiból is érkeznek műtárgyak. Az Artnews leírja, hogy Arnault úgy emlékszik, első műtárgyvásárlása egy Monet-festmény volt az 1980-as évek elején, ami nemcsak jó kép volt, hanem egy jó befektetés is. A gyűjtemény nagyobb részét a háború utáni és kortárs művek teszik ki.

Forrás: Artsy
Szerző: műtárgy.com

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Befektetési alapok / 2019-08-16 17:32
Erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones majdnem 300 ...
Befektetési alapok / 2019-08-16 11:13
Soha nem vontak ki még annyi pénzt ingatlanalapokból egy hónap alatt, mint most júliusban, a friss ...
Befektetési alapok / 2019-08-16 09:21
A legnagyobb vagyont kezelő hazai abszolút hozamú alapok is megérezték az elmúlt napok nagyobb ...
Befektetési alapok / 2019-08-16 08:53
202 milliárd dollárral bővült az amerikai pénzpiaci alapok kezelt vagyona az előző három hónapban, ...
Befektetési alapok / 2019-08-13 12:40
A pénzügyi alapismeretek ma már nélkülözhetetlenek, a Pénzügyminisztérium ezért is döntött úgy, hogy ...