Állampapír- és pénzpiac

2019-12-09 07:33 - Ha kívülről is kap segítséget, akkor a 330-at célozhatja a forint (portfolio.hu)

Ha a héten tovább tud kapaszkodni a forint, akkor a 330-as lélektani határ kerülhet célkeresztbe. Pénteken már egy hajszálra volt ettől a jegyzés, utoljára november elején láttunk 330 alatti árfolyamot. A következő napokban elsősorban a Fed és az EKB kamatdöntése határozhatja meg a nemzetközi hangulatot, így a forint sorsát is.

Hétfő reggel 331 közelében kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben azok után, hogy pénteken napközben 330 közelében is járt a jegyzés, majd onnan korrigált vissza délután a magyar deviza. Az utóbbi hetekben a forint érezhetően erősödött a 337 feletti történelmi mélypontról, innen elsősorban a jegybanki döntések dönthetik el a további irányt. A héten a Fed és az EKB dönt a kamatokról, majd jövő kedden az MNB is megmozgathatja a piacot. A dollárral szemben most 299,22-nél járunk, az angol font pedig 394 forintba kerül.

Egyelőre a régióban sem látunk nagy mozgást, a lengyel zloty és a cseh korona is 0,1 százalékos gyengüléssel kezdett az euróval szemben hétfő reggel. A feltörekvő piacon közben a török líra 0,15 százalékkal gyengült a dollárral szemben, a dél-afrikai rand pedig stagnálással kezdi a hetet.

Az euró-dollár árfolyamban sem látunk nagy mozgást napok óta, az 1,10-es szint felett megtorpant a dollár erősödése, az euró pedig egyelőre nem tud visszakorrigálni. A héten a már említett két kamatdöntés döntheti el az irányt, a Fed a várakozások szerint kivár majd a lazítás után, míg az EKB a szeptemberi lépések után elsősorban a kommunikációs finomhangolásra fókuszálhat. Hétfő reggel 1,1064-nél járt a jegyzés, ami minimális elmozdulást jelent péntek estéhez képest. A japán jen a hajnalban megjelent kifejezetten erős GDP-adat után sem mozdult érdemben, az angol font viszont 0,2 százalékos erősödéssel kezdett a csütörtöki kulcsfontosságú parlamenti választás előtt.

Címlapkép: Getty Images


A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-07 16:40
Szerda után csütörtök délelőtt is hirtelen forinterősödés bontakozott ki a bankközi piacon, a ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-06 15:23
Csaknem 3 éves csúcsra ugrott szerda délelőtt az euró a dollárral szemben 1,23 felett arra a piaci ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-05 16:08
Nagy lendülettel kezdte az újévet a forint, aztán ahogy elromlott külföldön a piaci hangulat az új ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-04 08:17
Erősödött a forint hétfő reggel az euróval szemben, így távolodik az év végén látott 365-ös szin ...
Állampapír- és pénzpiac / 2020-12-31 12:00
2020-ban már tavasszal új történelmi mélypontot állított fel a forint az euróval szemben, majd ez ...