Állampapír- és pénzpiac

2019-12-04 09:03 - Héthavi csúcsra ugrott a font a nagy Brexit-döntés előtt (portfolio.hu)

Miután kedden két közvélemény-kutatás is megerősítette a kormányzó Konzervatív Párt jelentős, 9-12%-pontos, előnyét az ellenzéki Munkáspárttal szemben a jövő csütörtöki előrehozott brit választásokon, az angol font szerda reggel héthavi csúcsra ugrott mind a dollárral, mind az euróval szemben.

A Kantar felmérése szerint 12%-ponttal vezet a Boris Johnson-vezette Konzervatív Párt a Munkáspárt előtt, míg a YouGov keddi felmérése 9%-pontos előnyt mutatott, ugyanannyit mint a szombati felmérése (42% vs. 33%).

Mindez egyfajta fellélegzés a piaci szereplők többségének, hogy jelentős az esély a kormánypárt egyértelmű többségére a brit alsóházban. Ha pedig ez tényleg így is lesz (2016-ban már nagyot hibáztak a közvélemény-kutatók és a tisztán választókörzetes választás pártlistás szavazás nélkül fokozott kockázatokat rejt most is), akkor az ünnepek körül keresztül tudja vinni a Brexit ratifikációját Johnson és január végén ki tud lépni jogilag az EU-ból az ország. Ezután februártól 2020 végéig hatályba lépne az átmeneti periódus, amikor a közös piacban és a vámunióban még benne maradna az ország és a hosszabb távú kereskedelmi kapcsolatról kellene megállapodni, de a 11 hónap rendkívül kevés erre, márpedig Johnson fogadkozik, hogy ezt már nem fogják kinyújtani.

Egy megosztott parlament esetén, amikor egyik formációnak sincs abszolút többsége, csak a bizonytalanság nőne, hogy mi is lesz a Brexitből, az pedig rontja a font megítélését.

Mindezek mellett tehát a font ma reggel erőre kapott és 1,3060-ig jutott a gyengélkedő dollárral szemben, ami héthavi csúcsot jelent. Az euró ellenében 0,8485-nél jutott szintén héthavi csúcsra a font. A forinttal szemben 391-nél jár a font, itt a berajzolt emelkedő trendvonal egyelőre kitart még.


A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-07 16:40
Szerda után csütörtök délelőtt is hirtelen forinterősödés bontakozott ki a bankközi piacon, a ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-06 15:23
Csaknem 3 éves csúcsra ugrott szerda délelőtt az euró a dollárral szemben 1,23 felett arra a piaci ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-05 16:08
Nagy lendülettel kezdte az újévet a forint, aztán ahogy elromlott külföldön a piaci hangulat az új ...
Állampapír- és pénzpiac / 2021-01-04 08:17
Erősödött a forint hétfő reggel az euróval szemben, így távolodik az év végén látott 365-ös szin ...
Állampapír- és pénzpiac / 2020-12-31 12:00
2020-ban már tavasszal új történelmi mélypontot állított fel a forint az euróval szemben, majd ez ...