Állampapír- és pénzpiac

2018-11-09 08:48 - A Fed lökte vissza 1,14 alá a dollárt (portfolio.hu)
Ismét erősödni kezdett a dollár csütörtök este a Fed vártnák megfelelő kamatdöntését követően. A forint közben megint korrigál kicsit a tegnapi erősödést követően, lassan a 320-at veheti célba, ha így folytatja.

Péntek reggel 321,48-nál állt a forint az euróval szemben, ez 0,1 százalékkal volt magasabb a tegnap esti árfolyamnál. Csütörtökön a nap második felében 320 alatt is járt az euró-forint jegyzés, így ha még egy kicsit tovább tudna kapaszkodni a magyar deviza, akkor reálisan célba vehetné a 320-as kulcsszintet. A dollárral szemben 283,29-nél járunk, míg az angol font 368,92 forintba kerül.

A Fed lökte vissza 1,14 alá a dollárt


A forint versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is mérsékelt gyengüléssel kezdte a napot, míg a feltörekvő piacokon a török líra majdnem fél százalékkal gyengült a dollárral szemben, a dél-afrikai rand pedig 0,3 százalékot gyengült.

A dollár tegnap a Fed kamatdöntése után kezdett megint erősödni, amit ma reggel is folytat, így 1,1342-nél jár a jegyzés, ami 0,2 százalékkal alacsonyabb a csütörtök estinél. A japán jen mérsékelt erősödéssel kezdett reggel a dollárral szemben, míg az angol font 0,3 százalékkal gyengült.

A Fed lökte vissza 1,14 alá a dollárt


A ma megjelenő makroadatok közül elsősorban a brit GDP alakulására lehet érdemes figyelni, magyar idő szerint délelőtt jelennek meg a friss harmadik negyedéves számok.

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Állampapír- és pénzpiac / 2018-11-16 08:41
Minimális elmozdulásokkal indult a pénteki nap a devizapiacon, a forint esetében sem látunk nagy ...
Állampapír- és pénzpiac / 2018-11-15 08:31
Mérsékelt erősödéssel reagált szerda este a font arra a hírre, hogy megszületett a megállapodás a ...
Állampapír- és pénzpiac / 2018-11-14 08:50
Feltűnően alulteljesítő volt kedden a forint, így a szerdai napot 323 felett kezdi az euróval ...
Állampapír- és pénzpiac / 2018-11-13 11:40
A tervezett 50 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK kedden. ...
Állampapír- és pénzpiac / 2018-11-13 08:36
Kulcsfontosságú ellenállást vitt át hétfőn a dollár az euróval szemben, most próbálja 1,13 alatt ...